Ha választ akarunk kapni arra a kérdésre, hogy a sci-fi filmek mikor is kezdtek igazán szárnyalni, akkor egészen az 1968-ig kell visszamenni, amikor is Stanley Kubrick 2001: Űrodüsszeia című filmje a mozikba került. Ez a film volt talán minden idők egyik, ha nem a legmélyebb alkotása az emberiség természetéről és evolúciójáról, amelyet az akkori korhoz képest elképesztő látvánnyal és epikussággal sikerült mozivászonra varázsolni. A film célja vitán felül mélyen szántó gondolatok elvetése volt, amelyet gond nélkül teljesít is, viszont szerintem van egy hatalmas probléma az Űrodüsszeiával, hogy nem igazán szórakoztató. Nagyon kimért a tempója, alig van benne párbeszéd és elsőre nagyon nehéz megérteni, hogy mit akarnak a készítők közölni. Mai szemmel az emberek már nem feltétlenül erre gondolnak, ha a science fiction az eszükbe jut. Kubricknak így is hatalmas hála ezért a filmért, ugyanis akkoriban a Sci-fi még egyet jelentett az űrlényes és repülő csészealjas filmek fogalmával, az Űrodüsszeiával pedig elindított valami újszerűt és bebizonyította, hogy ebből a műfajból többet is ki lehet hozni. 

A későbbi években Hollywood mintha rájött volna arra, hogy a mélységet és a szórakoztatást kiválóan lehet párosítani a műfajon belül és ez alapján születhettek meg olyan klasszikusok, mint az Alien sorozat, a Terminátor, vagy az Emlékmás. A korábbi kritikàmban a Star Wars első etapját, az Új Reményt elemeztem, amely abszolút ezek közé a filmek közé sorolható, sőt talán ez a legjobb közülük. A hatalmas sikerét követően borítékolható volt a folytatás, amely 1980-ban meg is jelent a Birodalom Visszavág címen és a fene gondolta volna, hogy George Lucasék még egy, sőt rengeteg lapáttal rá tudnak tenni az előző filmre, ez a rész ugyanis vitán felül a Star Wars legjobb darabja. Ezt kijelenteni nem is olyan nagy újdonság, hiszen ennek az okát már minden létező kritikus kifejtette, mégse lehet eléggé dicsérni még ennyi idő távlatában sem. Én odáig is elmennék, hogy a Birodalom Visszavág a létező legjobb Sci-fi film valaha. 

Az Új Reményhez képest sokkal sötétebb lett a hangulat és a befejezés, a karaktereket jobban sikerült elmélyíteni, John Williams tudott még egy szintet emelni a zenéjén, az Erőről is sokkal több tanítást kapunk, mindez pedig rengeteg szórakoztató jelenettel van karöltve. Minden a helyén van és egyszerűen semmibe sem lehet belekötni. A legerősebb pont, akit muszáj megemlíteni az Darth Vader figurája, aki itt egy sokkal félelmetesebb figura lett és abszolút Ereje teljében van. Remekül átjön, hogy ő tőle nem csak az egész galaxis retteg, de a saját emberei is, akiket iszonyatos eszközökkel képes sakkban tartani. Remek példa az a jelenet, amikor az egyik tisztet megfojt az Erővel, miközben az éppen egy másik hajón van és rengeteg ehhez hasonló vérfagyasztó pillanat köthető hozzá. Vader szándékai eleinte nem is nagyon tiszták számunkra, hogy miért is akarja annyira elkapni Han Soloékat, akik az Ezeréves Sólyommal menekülnek, a végére viszont minden egyértelművé válik és kiderül, hogy ők csak csalik voltak Luke Skywalkerhez. Majd végül az "Én vagyok az apád" fordulat után jön át igazán mekkora manipulátor is ő. 

A film másik kiváló pontja Han Solo és Leia hercegnő szerelme, amit a mai romantikus filmek többségének tanítani kellene. Ők ketten a felszínen szinte utálják egymást és rengeteget csipkelődnek, egy ponton túl azonban képesek felmutatni egymásnak a jobb oldalukat is. Han bebizonyítja, hogy a ki ha én nem mentalitásán túl ő egy megbízható férfi, Leia pedig megmutatja, hogy ő nem csupán egy elkényeztetett csitri, hanem egy talpra esett, laza csaj. Fura, hogy egy Star Wars filmhez kell nyúlni, hogy egy jól megírt és remekül eljátszott szerelmi történetet kapjunk, de tény és való, ez a film remekül teljesít ezen a téren, rengeteg romantikus filmmel ellentétben. A kettejük történet szálát remekül erősíti, hogy egyáltalán nem Happy enddel tetőzik be. Hant szénbe fagyasztják és egy régóta rá vadászó fejvadász elviszi Jabbához, ezzel pedig abszolút bizonytalanná válik, hogy Leia egyáltalán újra láthatja-e. Minden lehangoló és ez teszi igazán meghatóvá a kapcsolatukat.

Ami az Erőt illeti, az Új Reménnyel ellentétben itt már jóval mélyebb tanításokat kapunk Yoda mester által. A karakter kapcsán remek húzás volt, hogy az első pár jelenetében egy sültbolond törpe képében láthatjuk, majd kiderül, hogy a megjelenése ellenére nála bölcsebb és hatalmasabb Jedi nincs a Galaxisban. A "Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld" és az ehhez hasonló megszólalásai elképesztő spirituális ízt adnak a filmnek, ezek által Luke pedig pár nap alatt rengeteget halad a Jedivé válás útján. Ami még remekül van kibontva és el van mélyítve, az a különböző személyiségek viszonyulása az Erőhöz. Darth Vader igazi erejét a legbelső szenvedése és a gyűlölete adja, Yoda a 800 éves tapasztalatának és alázatának köszönhetően vált azzá, aki, Luke viszont a naivitása és a túlkorossága miatt bizonytalan, hogy melyik úton fog elindulni. Vakmerő, türelmetlen, azt hiszi nem fél semmitől, emiatt pedig Yoda, Obi-wan és a nézők is azon izgulnak, hogy mi lesz vele a film végére. Végül gyakorlatilag válaszút elé is kerül, hogy vagy meghal, vagy a átáll a sötét oldalra, majd a vakszerencsének köszönhetően éli túl az egészet. A Jedi lovagok szempontjából az még különösen aggasztó és reménytelen, hogy a két utolsó Jedi közül az egyik már 900 éves és az élete véget járja, a másik pedig egy tapasztalatlan gyerek. Az egyetlen vigaszunk Yoda mester utolsó szavai a filmben, amikor arra utal, hogy Luke-on kívül van még valaki...

Az Erő és a karakterek mellett természetesen nem szabad elmenni a látvány mellett sem. Ebben a részben is makettek dominálnak a birodalmi lépegetőkkel az élen, amelyeknek a designja és megvalósítása csillagos ötös. Később kapunk egy üldözést is az aszteroida mezőben, amely lélegzetelállítóan izgalmas. Valahol hihetetlen, hogy az összes aszteroida (amelyek megvalósításához krumplikat használtak) valójában fapados módon egy űr mintájú vászon előtt lett felvéve, a végeredmény mégis valósághű. Ennek a filmnek a nézése közben itt is remekül átjön a rengeteg befektetett energia, illetve szív és lélek. 

Ebben a részben kapunk új karaktereket is, akik közül Lando Calrissian a legemlékezetesebb. Összesen fél órás szerepe van, ennek ellenére a lehető legnagyobb mélységet sikerült neki adni. Eleinte egyáltalán nem szimpatikusak a húzásai, de a Birodalom kegyetlen befolyása kényszerítik erre, így érthetővé válnak a tettei, később azonban ezeket jóvá is teszi. 

Összességében a Birodalom Visszavág abszolút az eredeti trilógia csúcspontja és ezt annak köszönheti, hogy az előző rész megkezdett történet szálait a lehető legjobban tudta tovább göngyölíteni, ugyanakkor önálló filmként is elsőrangú. Amellett, hogy mély gondolatokat képest ébreszteni, elképesztően szórakoztató is, egy első osztályú filmélmény. Ritka, amikor egy második rész a filmes trilógia legjobbja, de ez itt határozottan igaz és ez azért meglepő, mert a rendezői székben ezúttal nem George Lucas, hanem az addig ismeretlen Irwin Kershner foglalt helyet. Talán pont ez volt az egyik fontos tényező, ami magasabb szintre tudta emelni Star Warst, mert ugyan szeretjük Lucast, de tény, hogy íróként sokkal tehetségesebb, mint rendezőként. 

Értékelés: 100%