A gengszterfilm műfaján belül, ha mondani kéne egy színészt, akinek a neve vitán felül beleíródott a filmtörténelembe, az Robert De Niro lenne. Rengeteg kiváló filmben szerepelt már amik a bűnözés témájával foglalkoznak, mint például a Nagymenők, Casino, Keresztapa 2., Volt egyszer egy Amerika, vagy Az ír. Rendszerint mindig Martin Scorsese-vel közösen forgatott, aki vitán felül a műfaj legjobb rendezője, ebből kifolyólag a közös közreműködéseik mindig valami maradandót eredményeztek. A Nagymenők, vagy a Casino például olyan filmek, amelyek valós történetet dolgoznak fel és dokumentarista eszközökkel mutatják be a maffia különféle ügyleteit sokkolóan őszintén, de közben mégis szórakoztatóan, De Niro játéka pedig mindig rengeteg pluszt adott ezekhez a filmekhez.

A közös munkák után De Niro rengeteg tapasztalattal gazdagodott a bűnözői témával kapcsolatban, hiszen 1993-ban már ő maga rendezett egy gengszterfilmet, a Bronxi mesét, amely Chazz Palminteri színész valós élményein alapszik.

A történet az 1960-as években, Bronxban játszódik. Itt él a 9 éves Calogero, apja, Lorenzo pedig vasszigorral neveli őt, egyúttal igyekszik a legjobbat nyújtani neki és megóvni az utca kegyetlenségétől. A szomszéd kocsmában tengeti mindennapjait Sonny a maffia vezér, akit a fiú nagyon csodál  a fényűző és tiszteletreméltó élete miatt. Egy nap Calogero szemtanúja lesz egy gyilkosságnak, amit Sonny követ el, viszont a rendőröknek nem árulja el, hogy ki volt a tettes. Ezek után Sonny felfigyel a bátor tettére és a szárnyai alá veszi a fiút, aki hamarosan a maffia nagykutyái között találja magát. Ennek Lorenzo egyáltalán nem örül és igyekszik lebeszélni Calogerot az új társaságáról, akit viszont a szíve inkább Sonny felé húzza. Ezek után nagy harc kezdődik az apa és a maffia vezér között, hogy ki tud nagyobb hatással lenni Calogerora.

A Bronxi mese nagyrészt magában hordozza a gengszterfilmek megszokott sablonjait. Láthatjuk a maffiózók idealizált világát, amely kívülről nézve fényűzőnek tűnik, bár belülről egyáltalán nem olyan tiszta erkölcsileg. Sonny és a bandája is ezt a benyomást, hiszen Bronxban hatalmas tisztelet övezi őket, senki nem mer beléjük kötni és rendszerint azt csinálnak, amit akarnak. Calogero szemében is ezért válik vonzóvá a gengsztervilág, hiszen az apjával szemben, aki buszsofőrként alig keres valamit, Sonnyék tényleg elértek valamit. Az átlagember és a bűnöző közti különbségekről és ellentétekről a Bronxi mese ez által egy nagyon mély benyomást képes hagyni az emberben.

A film rendkívül őszintén és hitelesen mutatja be a két társadalmi réteget. Lorenzo személyében egy nagyon tisztességes embert kapunk, akinek rendes polgári állása van és aki mindig kerüli a bajt ezzel példát mutatva a fiának. Ennek azonban az ára is megvan, hiszen ezzel a munkával alig tudja fizetni a számlákat, Sonnyéknál viszont erkölcsileg mégis magasabban áll, mert ő sosem ölt, vagy lopott a vagyonért. A becsületességnek és az erkölcstelenségnek is megmutatja az árnyoldalait a Bronxi mese, ami valahol különbé teszi a klasszikus gengszterfilmekhez képest, hiszen a műfaj klasszikusai inkább csak önmagában mutatják be a bűnözői lét hatásait az emberi jellemre.

Calogero gyakran vívódik a film közben, hogy az apja, vagy Sonny tanácsaira hallgasson, a fejében pedig mindig ott vannak mindkét félnek az intő szavai. Lorenzo mindig azt hangoztatja neki, hogy nincs szomorúbb az elpocsékolt tehetségnél, Sonny viszont azt, hogy az embernek két féle iskolát kell az életben kiállnia: a rendes iskolát és az utca iskoláját. Ezek által Calogero sosem válik igazán becsületessé, hiszen egész kamasz korában egy utcai bandának a tagja, akik rendszeresen követnek el vandalizmust, ugyanakkor bűnözővé sem válik teljes mértékben, mert Lorenzo intő szavai mindig felkiáltójelként vannak jelen a fejében, akárhányszor valami rosszat készül tenni. A film végén lévő tanulság pedig, hogy mindkét félnek igaza volt és egyik fél se rosszabb a másiknál, hiszen Calogero a dörzsöltséget és a becsületességet is eltanulta Sonnytól és Lorenzotól, amik két nagyon fontos emberi tulajdonság a sikeres élethez. Ez a fajta mondanivaló zseniálisan lett bemutatva ebben a filmben.

Robert De Niro és Chazz Palminteri fantasztikusan alakítanak és a karaktereik is nagyon erősek. De Niro-tól ez nem szokatlan, hiszen Hollywood egyik legjobb színészéről van szó, aki emellett nagyon otthonosan mozog a gengszterfilmek világában, Palminteri alakításán pedig látszik, hogy a személyes élményei inspirálták. Mellettük feltűnik még a film végén Joe Pesci, aki szintén nagy veteránja a gengszterfilmeknek, a jelenete pedig sokat hozzáad a történethez.

Calogerot a filmben két színész is játsza, akik De Niro-val és Plaminteri-val ellentétben sajnos nem alakítanak jól. Francis Capra esetében, aki a fiatal énjét játssza ez nem is olyan nagy baj, hiszen 9 éves gyerek színészeket nehéz instruálni, azonban Lillo Bracanto-nál sokkal szembe tűnőbb, hogy rosszul alakít. Főszereplőként neki van a legtöbb szerepe, de mivel alig használ bármiféle mimikát, sokszor nagyon zavaró a gyenge teljesítménye. Valószínűleg azért lett ő kiválasztva erre a szerepre, mert nagyon hasonlít Robert De Niro-ra. Egyébként mellette még az összes többi gyerek színészről elmondható, hogy gyengék voltak. Van egy mellékszál a filmben, ahol Calogero szerelmes lesz egy fekete környékbeli lányba, akinek lekezd udvarolni, ezek a jelenetek viszont teljesen feleslegesek voltak. Ez a fajta tini szerelmi szál alapból nem való egy gengszterfilmbe és ehhez a filmhez sem tesz hozzá semmit, a lányt játszó színésznő pedig még Bracanto-nál is rosszabbul játszik.

Robert De Niro-tól nagyon tisztelendő, hogy elsőfilmes rendezőként bele mert vágni egy gengszterfilmbe, az pedig külön becsülendő, hogy jó is lett a Bronxi mese, viszont maga a rendezői teljesítménye nem teljesen kiforrott. A gyerek színészeket nem tudta jól instruálni, ezen kívül pedig van egy pár fura beállítás és technikai megoldás a filmben, amik nagyon kilógnak. Összességében nem húzzák le nagyon a filmet, de ezek alapján kissé szerencsésnek mondható, hogy De Niro inkább színészként tevékenykedett tovább Hollywoodban, mintsem rendezőként.

A Bronxi mese összességében egy rendkívül jó és hiteles gengszterfilm lett, amely tanulságoktól nem mentesen mutat be egy személyiségfejlődést, amelyet két teljesen más személyiség próbál befolyásolni. Egyáltalán nem hibátlan és a műfaj legnagyobbjaitól kicsit elüt a stílusa, ennek ellenére teljes mértékben odatehető melléjük.

Értékelés: 85%

Kiknek ajánlott:

• Akik vevők az életigenlő és elgondolkodtató filmekre.
• Akik egy hiteles és őszinte gengszterfilmre vágynak.
• Robert De Niro rajongóinak.

Kiknek nem ajánlott:

• Akik Martin Scorsese kőkemény tempójához vannak szokva gengszterfilmek esetében.
• Akik nem a túlcsorduló érzelmeket várják egy gengszterfilmtől.