A semmi közepén bármi megtörténhet

2022. július 05. 16:01 - Priscsepa András

Fargo (1996) kritika

Miközben éljük a mindennapjainkat, munkába járunk, lakást tartunk fent és a családunkkal foglalkozunk nap mint nap, a dolgok hevében meg se fordul a fejünkben, hogy néha körbe kéne nézni és feltenni magunknak a kérdést, hogy van-e értelme ennek a körforgásnak egy ilyen világban. Jobb esetben a minket körülvevő embertársaink értelmesek, támogatóak és ártalmatlanok ránk nézve, viszont valahol legbelül megbújik bennük egy fajta ostoba, ember alatti, ösztönös sötétség ami életveszélyes. Bármelyik pillanatban előfordulhat, hogy miközben egy átlagos hétköznap teszed a dolgod, önhibádon kívül hirtelen baleset ér téged, vagy valamelyik család tagodat egy másik ember társad hibájából adódóan, aki éppen nem használta az józan eszét. Szomorú jelenség ez, de igaz és az összes bárkire hatással lehet, ugyanakkor valahol mélyen vicces is, főleg annak aki átlátja a helyzetet, mert van az a pont amikor ezen az egészen már csak röhögni lehet és cinikusan elfogadni, hogy milyenek is vagyunk valójában.

Joel és Ethan Coen filmrendező testvérpáros ezzel az életszemlélettel ír történetet és forgat filmet belőle, ebből adódóan pedig telepakolják a filmjeiket fekete humorral, abszurd szituációkkal és olyan karakterekkel, akik primitívek, unszimpatikusak és azonosulhatatlanok. Az Égető bizonyítékban (2008) például Brad Pitt és Francis McDromand karaktere iszonyatosan buta, George Clooney és Tilda Swinton számító dögök egytől egyig, John Malkovich pedig egy őrült pszichopata, a film cselekménye során pedig mindannyian keresztezik egymás útját, ami nem egy halál esettel jár a primitívségükből adódóan. A rendező párosnak egy korábbi filmje, a Fargo is hasonló karakterábrázolással rendelkezik, amely a mai napra már egy kissé elfeledett mű, mégis mesterien tud sokkolni és röhögtetni egyszerre.

A történet az USA hófödte középnyugati részén játszódik ahol egy aútókereskedő, Jerry Lundegaard (William H. Macy) felbérel kettő bűnözőt (Steve Buscemi és Peter Stormare), hogy rabolják el a saját feleségét, így pedig váltságdíjat tudjon kizsarolni az apósától. Az emberrablás eleinte sikeresen halad, ám a rablók bénázása miatt hamar elszabadul a pokol és pár ember életét veszti. Ez után rendőrségi nyomozás veszi kezdetét amit egy terhes nyomozónő, Marge (Francis McDormand) vezet.

67754ee9a466a0d2ed225ec7a4b2a2393b11a637ac1f5e2ec6ff8cd5efccbd4f_sx1080.jpg A Fargo alapszituációja nagyon kicsinyes és kizárólag csak a pénz miatt történik minden. A szereplők közül mindenki kapzsi, nyomorúságos és elképesztően buta, a film végére pedig a saját hülyeségük áldozatává válnak mindannyian. Jerry egyértelműen a legszánalmasabb, hiszen egy kis pénzért képes elraboltatni a feleségét, ezen kívül pedig a munkahelyén is folyamatosan pénzt csal ki az ügyfeleiből, de egy akkora balfékről van szó az ő személyében, hogy mindent elront és csalónak is béna, William H. Macy pedig zseniális választás volt erre a szerepre.

A két rabló is zseniális. Steve Buscemi egy kapzsi hazudozó, aki folyamatosan próbálja kézben tartani a dolgokat, de rendszerint balul sül el minden, Peter Stormare pedig egy kőbunkó pszichopata, aki óránként talán egyszer szólal meg talán éppen azért, mert folyamatosan próbálja lefolytani a gyilkolási vágyát. A kettejük közti dinamikát leginkább Jay-hez és Néma Bob-hoz lehetne hasonlítani.

Marge az egyetlen figura aki egy kicsit kilóg a szereplők közül annak okán, hogy vannak szimpatikus vonásai, ennek ellenére vele sem tudunk túlságosan azonosulni. Nála a legimponálóbb az, hogy egyedül, terhesen képes felgöngyölíteni az egész ügyet, közben viszont elképesztően naivan áll hozzá mindenhez és mindenkihez, a Fargo beteg világában pedig ez iszonyatosan életidegen. A film végére szinte már az a benyomásunk, hogy ebbe a világba egyáltalán ki az, aki gyereket mer szülni, így pedig Marge és a férje felé is megkérdőjeleződik a szimpátia.

Nem csupán a karakterek zseniálisak, de a látvány, a filmzene és az operatőri munka is elképesztő hangulatot teremt, helyszínválasztásnak pedig tökéletes volt Amerika vidékibb része. A dialógusok éppen a helyszín miatt vannak egyszerűbbre és bugyutára írva, hiszen akik felmondják, szintén azok. Emiatt talán lagymatagnak és unalmasnak hathat a Fargo, de mélyen belegondolva az egyszerűbb megoldásai dobnak rajta a legtöbbet. Ha belegondolunk, akkor az összes filmnek a párbeszéde nagyon frappánsra van általában megírva és állandóan a cselekményre utalnak, sosincs kiszólás valamilyen más témára, ez pedig teljesen életszerűtlen. A Fargo pont a primitívebb dialógusai miatt válik hihetőbbé és hétköznapivá.

A fő humorforrást is főleg a szituációk abszurdsága adja, illetve a szereplők jelleme és az ő interakcióik. A suttyóságaikból adva van, hogy az egész emberrablás és a váltságdíj átadása katasztrófába fog torkollni, ezt végig követni pedig nagyon szórakoztató, viszont maga a végkifejlet tragikusan szomorú is, akármennyire is röhögtük végig a filmet. A főszereplők miatt rengeteg ember hal meg a történet közben, a többségük viszont ártatlan áldozat, aminek végsősoron semmi értelme nem volt. Csak azért történt meg, mert Jerry-nek pénz kellett és ehhez a világ legostobább embereit bérelte fel. Ebből is látszik, hogy a kicsinyesség és az emberi természet sötétebb része ilyenekhez vezet.

A Coen testvérek szinte összes filmje tartalmazza ezt a kettősséget, így a munkásságuk egy elképesztően tartalmas életmű, ebből pedig a Fargo a legkiemelkedőbb. Az emberek többségének erről a címről a 2014-ben indult Tv sorozat jut eszébe, ami elképesztően sikeres, a film viszont legalább ugyanennyire minőségi. Hangulatos, szórakoztató karakterekkel és párbeszédekkel teli és nagyon jó humorú, ugyanakkor mély gondolatoktól sem mentes.