Napjainkra a Hollywoodból érkező filmdömping mértéke olyan óriási és intenzív lett, hogy szinte lehetetlen vele lépést tartani és látni minden egyes filmet, ami megjelenik. A múlt évszázad óta Hollywood szolgáltatja nekünk a legszórakoztatóbb, legérdekesebb filmeket a lehető legváltozatosabb módon, ami befektetés szempontjából maximálisan megtérül az alkotóknak, így a munkamániájuk nem meglepő, az ebből készült megannyi mozipremiernek és streaming szolgáltatón elérhető filmeknek köszönhetően pedig egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy a néző minőségi film nélkül marad.

A minőséget nem is feltétlenül a temérdek pénz és a nagy befektetések alapozzák meg egy filmnél, hanem az írók kreativitása, amely látszólag ki van maxolva Hollywoodban, ám ez valószínűleg csak a látszat. A Coen testvérek, akik pályafutásuk során rengeteg társadalom és rendszerkritikus filmet készítettek, Hollywoodot sem hagyhatták ki, hogy a saját víziójukat leforgassák róla. Forgatókönyvíróként ők ketten kuriózumnak számítanak a filmtörténelemben, ám pályájuk nekik sem indult túl zökkenőmentesen, ezzel kapcsolatos tapasztalataikat és élményeiket pedig a Hollywoodi lidércnyomás című film képében át is adták nekünk 1991-ben. 

A film főszereplője Barton Fink, aki a New Yorki színház világában talán a legjobb íróként van számon tartva mind a szakma, mind a közönség körében. Egy napon ajánlatot kap Hollywoodtól, hogy heti 1000 dollárért szerződjön le egy produkciónál és írja meg a forgatókönyvét. Eleinte vonakodik, mert nem akarja, hogy beskatulyázzák, de végül elfogadja és kitűnő író lévén egy minőségi darabot akarna kihozni az alapötletből, ám a megbízója egy B kategóriás tucat történetet vár el tőle a jó és a rossz küzdelméről. A tartózkodása idején Bartonnak hetekig nem jön semmi ihlete és alkotói válságba kerül. Eközben a hotelben ahol lakik, meglátogatja őt szomszédja, akivel különös barátság veszi kezdetét. 

A Coen tesók szokás szerint ennél a filmnél sem rejtik véka alá kritikus szemléletüket a látszólag jól működő rendszer felé, mindezt pedig irónikus és szatirikus eszközökkel tálalják. Barton Fink személyében testesedik meg a film egyetlen normális figurája, aki Hollywoodi tartózkodása során kizárólag tenyérbemászó, önelégült producerekkel és rendezőkkel fut össze, akik a világból is kikergetik. Maga a tény miszerint a világ legmenőbb filmgyára mindössze egy másodrangú történettel is beéri és ezt akarja a nagyközönségre rátukmálni elképesztően megdöbbentő hatást kelt, Barton arcára pedig ez folyamatosan kiül. Íróként ő mindig is a kisemberek társadalomhoz való viszonyáról írt rendszerkritikus hangnemben, ám mivel a megbízója most nem ezt várja el tőle, a cselekmény során egyre jobban kiég és egy ember se akad, akivel ugyanazon az értelmi szinten lennének és tudnának beszélni. A John Goodman által játszott Charlie Meadows az egyetlen szereplő, akivel szót ért hiszen biztosítási ügynökként neki is meggyűlt a baja a rendszerrel. 

A hotel ahol tartózkodnak a legszimbolikusabb eszköz arra, hogy Hollywood mekkora pöcegödör, hiszen a szobában a tapéta folyamatosan jön le, alig van karban tartva és azt a benyomást kelti, mintha Barton a pokolban lenne éppen. Egyedül Charlie az aki kicsit feldobja az ottani hangulatot, a Bartonnal való közös párbeszédeik pedig elképesztően öszinték és szórakoztatóak. A színészek is elképesztőek, különösen John Turturro, aki Bartont alakítja. Számomra az ő alakításai eddig rengetegszer átmentek ripacskodásba, a filmográfiája pedig nem arról árulkodik, hogy egy olyan színész aki ízlésesen választ magának szerepet. A rengeteg Adam Sandler és Transformers film után ezt legalábbis nehéz róla elmondani, a Hollywoodi lidércnyomás viszont egy üdítő kivétel ahol élete alakítását nyújtja. Fel nem fogható, hogy miért nem maradt a Coen féle filmkészítési vonalon és miért adta el a lelkét a borzalmas filmeknek. 

John Goodman remekel mind mindig és a többi mellékszereplő is nagyon emlékezetes, különösen Michael Lerner, aki a megbízó producert alakítja. Az ő alakításában egy látszólag szimpatikus figuráról van szó, ám hamar lejön, hogy ennél nagyobb piócát valószínűleg sosem hordott a hátán a világ, ugyanez elmondható a producer társáról, akit Tony Shalhoub alakít.

Amíg a történet megmarad azon a síkon, hogy Hollywoodot kritizálja és Barton és Charlie dialógusait nézhetjük, maximálisan szórakoztató és Coen-i a film, ám a sztori két harmadánál egy gyilkosságot követően hatalmas fordulat következik be és más irányba megy el a cselekmény, amit kissé nehéz értelmezni. Aki betéve ismeri a Coen testvérek filmkészítési módszerét, annak valószínűleg nem okoz gondot, hogy megértse a Hollywoodi Lidércnyomást, viszont a többi nézőnek talán érdemes még egyszer neki ülnie.

A Coeneknek ez azért is egy különleges filmje, mert pályakezdő forgatókönyvíróként valószínűleg ők is ugyan abban a cipőben jártak mint Barton Fink, és eleinte le akarták őket rántani egy tucat alkotói szintre, valamint az alkotói válság terén is nagy tapasztalatuk lehet. Hollywood tucat film gyártási tendenciáját is kritikus módon úgy ábrázolják, hogy már a 40-es években jelen volt, holott az ember azt gondolná, hogy az álomgyár csak egy két évtizede kezdett egyre egysíkúbb filmeket csinálni. A Hollywoodi lidércnyomás ezen szemléletnek hála egy különleges filmélmény, különösen azoknak, akik tudják értelmezni a végén lévő fordulatot. 

Értékelés: 70%

Kinek ajánlott:

• Akik az őszinte rendszerkritikát nagyra értékelik.
• Coen testvérek rajongóinak.
• Akik imádják a Hollywoodról szóló filmeket.

Kinek nem: 

• Akik egy falrengető poénokkal teli vigjátékra számítanak. 
• Akik a Coen féle szatirikus szemlélettel és a felszínen lagymatag poénokkal nem tudnak mit kezdeni.