Horror filmekkel mostanában nem állunk túl jól az tény, hiszen az utóbbi évtizedben olyan alkotást alig láttunk amely sok évvel később is emlékezetes maradt, olyat pedig végképp nem amely kultusz filmmé vált. Zsigerekig hatóan egyedül Ari Aster tudott valami újszerűt mutatni az Örökséggel és a Fehér éjszakákkal, rajta kívül pedig Jordan Peele rakott le élénk olyan horror szatirákat, mint a Tűnj el és a Mi. Ezeken kívül jobb híján a jump scarre, vagy az ész nélküli hentelésre alapozó filmek jutottak nekünk, amelyre a legtöbb néző így is ugrik emiatt pedig szűnni nem akaró mennyiségben készülnek. Ez a tendencia nem is annyira meglepő, elvégre mély mondanivalót nehéz beleszőni egy horror filmbe igény pedig amúgy sincsen rá, így jobb híján azzal kell beérni ami van.
Az idén nyáron megjelent Fekete telefon az előzetese alapján egy Az és Stranger things koppintásnak tűnt, a korszak, a gyerek szereplők és a cirkuszi főgonosz miatt. Emiatt teljesen ötlettelennek tűnt, ami viszont sokat dobott a hírnevén, az a történetet jegyző Joe Hill neve, aki Stephen King fia, a szereplők közül pedig Ethan Hawke keltette fel leginkább az érdeklődést a főgonosz szerepében.
A történet egy Amerikai kisvárosban játszódik, ahol sorozatosan tűnnek el a fiatal iskolás gyerekek a környékről. Semmi nyom nem marad utánuk csak egy fekete lufi, a rendőrség pedig gyakorlatilag tehetetlen. A főszereplő srácot, Finneyt is túszul ejti a portyázó néven ismert rabló és napokra a pincéjébe zárja, ahol egy működés képtelen fekete telefonon keresztül tud kommunikálni a túlvilágon élő szellemekkel, akik a segítségére lesznek.
A film a 70-es évek végén játszódik és korrektül idézi meg az akkori hangulatot, autentikus díszlettel és korabeli zenékkel. Rengeteg ismerős sláger hangzik el, épp úgy mint a Stranger things-ben, ami viszont az igazi atmoszféráját adja a filmnek, azok a gyerek szereplők és a korosztályukhoz köthető problémák. A "bullying" az iskolákban, illetve a szülők általi elnyomatás hatalmas fókuszt kap, a rendező Scott Derrickson pedig kendőzetlenül ábrázolja az ehhez kapcsolódó jeleneteket. A bandába verődő gyerekek puszta ököllel verik meg a főszereplő srácot amíg az vérezni nem kezd, az alkoholista apuka pedig nadrágszíjjal veri el a lányát. Ezek sajnos elég sok helyen hétköznapi esetnek számítanak, éppen ezért a filmben legalább ugyanannyira sokkolóak, mint az portyázóhoz köthető ijesztő jelenetek.
Ha már az elrablásnál tartunk, Finney pincében való sínylődése van annyira nyomasztó, hogy egy percre se unatkozzunk, elvégre napokon keresztül össze van zárva egy pszichopatával aki elmebeteg "rossz kisfiús" játékokat akar vele játszani. Itt önmagában a szituáció és a helyszín a félelmetes, nem maga a portyázó, nem mintha baj lenne vele, de a karaktere nincs eléggé elmélyítve. Nem tudjuk meg miért lett pszichopata és, hogy a különféle maszkjai mit szimbolizálnak, Ethan Hawke viszont van annyira autentikus ebben a szerepben, hogy ezt meg lehessen bocsájtani.
Ami egy remek aspektusa a történetnek, hogy Finney a pincében szinte sose omlik össze mentálisan, hanem feltalálja magát és egy vagány, karakán karakter kerekedik belőle a végére, a jellemfejlődését pedig a szellemeknek köszönheti, akikkel a telefonon keresztül kommunikál. Ezek a beszélgetések eleinte nagyon furák, a telefon eredete pedig nincsen túlmagyarázva, ez viszont kicsit elvesz a film mélységéből.
Amibe még bele lehet kötni, az a film végén lévő fordulat, ahol az egyik karakterről kiderül hogy sokkal több létjogosultsága van, mint ahogy az elején tűnt. Bizonyos értelemben a semmiből jött, másrészt pedig egy lyuk a történetben. A másik fura dolog az Finney húgának a paranormális képessége, ami egy szokásos King eleme a sztorinak, de ennek sincs szinte semmi eredete.
Összességében nem túl mély film a Fekete telefon, mégis a mostani horror felhozatalból messze kitűnik, mert nem a szokásos ijesztegetős, hentelős formulát követi. Van benne egy-két jump scare, de nem csak azzal próbál operálni, hanem az atmoszférával és a karakterekkel, ugyanakkor túlvállalni se akarja magát és nem akar minden áron egy Örökség szintű kultfilm lenni. Csak szimplán, ízlésesen elmesél egy történetet, amely a maga jogán, önállóan akar létezni és hatni.
Értékelés: 75%
