Nem olyan régen lefutott a 2023-as év Oscar díj átadója, ahol a Filmakadémia kitűntette az általuk legjobban kedvelt filmeket 2022-ből. A legjobb film kategóriában az eddig megszokott módon abszolút vegyes műfajú filmeket jelöltek, többek közt látványra épülő block bustereket (Avatar: A víz útja, Top Gun: Maverick), nagy történelmi eseményeket feldolgozó alkotásokat (Elvis, Nyugaton a helyzet változatlan) és elképesztően mély drámákat (A Sziget szellemei, A Szomorúság háromszöge). Rengeteget lehetne azon vitatkozni, hogy melyik filmnek van a jelöltek között valójában méltó helye, illetve, hogy a győztes (Minden, mindenhol, mindenkor) jogosan érdemelte-e ki a legjobb film Oscar díját, de ez most nem az a pillanat. Ebben a filmkritikában a film minősége mellett valójában arra is szeretnék rámutatni, hogy a Filmakadémia néha mennyire jogtalanul mellőzi azokat az alkotásokat, amelyeket nemhogy jelölni kéne, de odaadni nekik a lehető legtöbb díjat. Remek példa az amikor a 2014-es Éjjeli Féreg című mesterművet nem jelölték a fontosabb kategóriákban, vagy a Drive-ot 2011-ből.
Rengeteg mesterművet hanyagoltak az évek során. Mindez persze nem azt jelenti, hogy az Oscarnak minden áron viszonyítási alapnak kell lennie, ha egy remek filmet akarunk nézni, de ha már a legnívósabb díjátadóról van szó, akkor elvárja az ember, hogy minőségi darabokat díjazzanak. A tavalyi filmek között is természetesen volt egy olyan alkotás, amelyet 3 kategóriában ugyan jelöltek, de ezen kívül teljes mértékben elhanyagolt a Filmakadémia, ez pedig a Babylon. Amerikában ez a film kritikailag és pénzügyileg is hatalmas bukás volt, az Oscar pedig valószínűleg pont ezért is hanyagolta, de mindennek ellenére szerintem egy elképesztően mély és zseniális hangulatú filmről van szó, amely az 1920-as és 30-as évek Hollywoodjáról emlékszik meg.
A történet a filmgyártás talán legnagyobb fordulópontjára fókuszál, nevezetesen a némafilmből hangosfilmbe való adaptálódásra. Ebben a környezetben ismerhetjük meg Mannyt, Nellie-t és Jacket, akik a tőlük telhető legjobb módon próbálnak elboldogulni a szakmájukban. Manny eleinte egy mellékes figurája Hollywoodnak, aki beszerzéssel foglalkozik és minden vágya, hogy részt vegyen egy film forgatáson, illetve, hogy itt fontosabb szerepet tölthessen be. Nellie egy kezdő némafilmszínésznő, aki elképesztően nagy tehetségének és bájának köszönhetően elég hamar nagy sikerekre tesz szert és mindenki őt akarja foglalkoztatni később a hangos filmekben is. Jack pedig egy hatalmas sztárja a némafilmeknek, mindenki őt szerződteti főszereplőnek, viszont a hangos film elterjedésével a karrierje hatalmas lejtmenetnek indul.
A Babylon nézése során nehéz eldönteni, hogy ez a film valójában egy szerelmes levél Hollywood felé, vagy pedig egy hatalmas földbe döngölés. Összességében mindkettő. Rengeteg síkon értelmezhető a film és a karaktereken keresztül remekül érzékelteti azt a jelenséget, hogy ha a csúcson vagy és mindenki veled akar dolgozni, akkor a fellegekben fogod magad érezni, te leszel az örök sztár és Hollywood válik számodra az örök paradicsommá. Viszont, amint jön valaki aki egy kicsit is tehetségesebb, vagy ha kiöregszel, akkor hirtelen mindenki megfeledkezik rólad és egyre kevesebb munkád lesz, csődbe fogsz menni és mindenki át fog lépni feletted. Radikálisabban kifejezve, Hollywood vagy a mennyet, vagy a poklot jelenti sokak számára.
A sodró és lendületes hangulatának köszönhetően Hollywood úgy jelenik meg bizonyos jelenetekben, mint egy megelevenedett panoptikum, ugyanakkor sokszor elképesztően kegyetlenné és kendőzetlenné válik. A 18-as korhatár nem véletlenül van, ugyanis rengeteg a káromkodás, a vér és a meztelenség. Rögtön a film elején egy olyan bulijelenetben találjuk magunkat, amit a Wall Street Farkasa is megirígyelne olyan szinten túl van tolva a rengeteg drog és testnedv. Hatalmas a káosz, ugyanakkor maga a jelenet a zenének és a díszletnek köszönhetően beleég az ember fejébe. A film rendezője Damien Chazelle már korábban is bebizonyította, hogy remekül ért az atmoszféra teremtéshez, itt viszont abszolút a legjobbat hozta ki a filmjéből.
A második jelenet már egy filmforgatáson játszódik, ami szintén egy epikus pillanata a filmnek. Itt már egyértelművé válik számunkra, hogy Hollywoodba ugyanolyan könnyű beivódni, mint ahogyan kiesni is, nevezetesen, az újonc Nellie karaktere egy másodperc alatt kiszorítja a porondról az addig többszörösen elismert színésznő társát. Mindemellett a statiszták és a stáb tagok semmibe vétele is hatalmas hangsúlyt kap, nem csak ebben a jelenetben, de később is ezzel kiemelve a filmezés negatív oldalát.
A három főszereplő sorsán van főként a történet fókusza, akik nem a legszimpatikusabb figurák, mégis a sztori végére meg lehet találni velük a közös azonosulási pontot. Nelliet Margot Robbie játsza, aki üstökösként robban be Hollywoodba és csak a némafilmekben, de később a hangosfilmekben is megállja a helyét ám később szembesül a hatalmas képmutatással és hajtással amit ez a szakma megkövetel, így eluralkodik felette a drog és a szerencsejáték függőség. Robbie zseniális alakítást hoz ebben a szerepben, élete messze eddigi legjobbját. Remélhetőleg ezek után még hasonlóan jó szerepekben tűnhet fel, hogy jobban kibontakoztathassa a tehetségét.
Jack Conrad ugyanazt a karriert futja be, mint George Valentin a Némafilmes című filmben, így vele kapcsolatban nincs nagy megfejtése a filmnek, mégis nagyon szomorú végig nézni azt amin ő keresztül megy. Brad Pitt magához képest korrektül hozza a szerepet, őt mindig jó látni hasonló karakterekben.
Manny a film főszereplője, aki egyúttal a zöldfülű karakter is. Őt Diego Calva játsza aki eddig egy viszonylag ismeretlen színész volt, így itt talán kicsit idegennek is tűnhet, de talán pont ez is volt a film célja, hogy ráerősítsen arra, hogy ő nem egy bele illő tagja a közegnek. A történet végére ő egy segédmunkásból szépen lassan stúdió vezető lesz, de hamar megbánja ezt az utat, ugyanis a filmvilág egyik pillanatról a másikra őt is felemészti. Az ő sorsa egy olyan helyszínen tetőzik be, amely Hollywood legmélyebb poklát szimbolizálja, konkrétan egy pince rendszerben. Itt tűnik fel a Tobey Maguire által játszott maffia főnök is egy jelenet erejéig, akinek a jelenléte elképesztően félelmetes és fenyegető.
A jelenetek helyszíne szempontjából a Babylon meglepően változatos. Már önmagában a végén lévő pince rendszeres jelenet is megérne egy misét, de maguk a bulijelenetek is olyanok, mintha egy másik világban lennénk, de kapunk egy hangos film rögzítéses jelenetet is ami a rengeteg csúcspont egyike. A filmgyártás fejetlensége, az emberek semmibe vétele és a hatalmas stressz itt nagyon jól átjön. Összességében pedig a korábban említett kendőzetlen stílus minden jelenetet áthat. Ez a hangvétel néhol kissé soknak is hathat a legtöbb nézőnek, talán ez is volt az a jellemző, ami az amerikai nézőknél kicsapta a biztosítékot, de az európaiak szerencsére szerették ezt a filmet. Magyarországon az embereknek már a Wall Street Farkasánál is egy erős plusz volt a durva stílus és ez a Babylonnál is megdobta a nézettséget. Ez a film ezt meg is érdemli, ugyanis a Hollywoodról, mint jelenségről ennél jobb alkotás aligha van. Ez az a film, aminek a Némafilmesnek kellett volna lennie 2011-ben, vagy a Volt Egyszer egy Hollywoodnak 2019-ben. Az Oscar díj hitelességéről az is sokat elmond, hogy ezt a két filmet rengeteg díjjal tűntették ki, míg a Babylont egyel sem, pedig ilyen film nem minden évben készül. Egyáltalán nem fog tetszeni mindenkinek, a hangulata sokaknak nem való, de a 2022-es évből messze ez az egyik legemlékezetesebb film.
Értékelés: 90%
