Netflix böngészés közben teljes mértékben nehéz belőni, hogy melyek azok a filmek, amelyeket tényleg érdemes-e megnézni, vagy inkább hanyagolni kellene. Persze mindenhol fel van tűntetve, a nézők százalékos értékelése, de ez a minőséget nem feltétlenül tükrözi, így kénytelenek vagyunk találomra dönteni. Ha szerencsések vagyunk akkor lehet találni olyan remek sorozatokat és filmeket, mint a Night agent és a Hustle, de sajnos kénytelenek leszünk átesni olyan gagyi fércműveken is, mint a Gyagyás gyilkosság 2 és a Prey.

Ha nem akarunk lyukra futni, akkor a legjobb megoldás utána olvasni, hogy melyik film a leginkább ajánlott a felhozatalból (ez a reklám helye a filmkritikusokhoz). Ebben a kritikàban egy olyan filmről lesz szó, amely az utóbbi hetekben jelent meg a Netflixen és egy egészen kellemes meglepetés volt, ez pedig a Sóvárgás.

A történet főszereplője Aoy, aki egy családi tészta étteremben dolgozik, de egyre inkább úgy érzi, hogy ki van égve és valami többre vágyik a szakmában. Egyszer csak lehetőséget kap, hogy egy nagyon tehetséges és ismert séf, Paul csapatában dolgozzon és ott többet tanulhasson a főzésről. El is kezdi a munkát, viszont hatalmas elvárásokkal szembesül, illetve Paul séf arrogáns és kegyetlen stílusa se könnyíti meg a dolgát, ennek ellenére nem adja fel. A hónapok során egyre jobban fejlődik és egyre nagyobb elismerésre tesz szert.

A Sóvárgás lényegében a tavalyi Menü című alkotás Thaiföldi testvérfilmjének is tekinthető. Rengeteg komponensben megegyeznek, például a hatalmas sikereket elért, de ugyanakkor agresszív és unszimpatikus séf figurájában, a fine dining főzési stílus kritizálásában és a kendőzetlen horror szerű hangulatban. Ilyenkor gondolhatná az ember, hogy a Sóvárgás egyáltalán miért egy jó film, ha egy korábbi filmből lop? Nos, sok elemet tényleg átemel, de azért is lesz végsősoron egy jó film, mert hozzáad egy kis távolkeleti filmes stílust, illetve egy egyedi, más filmekhez nem hasonlítható atmoszférát is sikerül teremtenie.

A cselekmény középpontjában Aoy és Paul séf rivalizálása van, hasonlóan van felvázolva ahogy a Whiplashben a mester és tanítvány viszony. Paul folyamatosan meg próbálja alázni Aoyt, de a többi beosztottjával se bánik másképpen és ez mind azért van mert a lehető legtökéletesebb ételeket akarja felszolgálni a vendégeinek, ennek érdekében pedig a kimerültségig hajtja őket. A valóságban ez a fajta maximalizmus az összes fine dining éttermet belengi és ez elképesztően abszurd, pedig csak szimpla főzésről lenne szó, de a séfek olyan irreálisan komolyan veszik, hogy a konyha egy diktatórikus intézménnyé válik. Ez a fajta kissé nyomasztó érzés azokba a jelenetekbe is át van ültetve amikor a vendégek elfogyasztják az ételeket, itt konkrétan olyan érzés fogja el az embert, mintha egy horrorfilmet nézne. Kicsit az a gondolat is felmerül ilyenkor, hogy ezek az ételek nem szívből és lélekből készültek, hanem merő rosszindulat közepette, kényszeres tökéletességre törekedésből, ilyenkor pedig az éves és a főzés már nem élvezhető.

Egy elképesztő jelenet során a film arra is rávilágít, hogy alapvetően a fine dining leves és egy átlagos zacskós leves között ízre semmi különbség nincsen. A valódi különbség, hogy az előbbi drágább és ez teszi különlegesebbé.

Ezeknek a gondolatoknak köszönhetően, a Sóvárgás már kapásból az egyik legemlékezetesebb főzős filmmé válik, ami az utóbbi években készült. Ami felróható neki, hogy nem a legeredetibb alkotás valaha. A Menü is egy horror szerű főzős film volt tavaly, ami kifigurázta a fine diningot és egy kellően utálható séfről szólt, a Sóvárgás pedig tagadhatatlanul ugyanezekből az elemekből merítkezik. Ez még nem is akkora baj, a film vége az, ami kicsit elszomorító. Túlságosan szentimentális és sablonos az utolsó 10 perc, amely során csupán annyit tudunk meg, hogy a család fontos. Sokkal mélyebb volt ezelőtt a történet, kár volt ennyivel befejezni.

Összességében az aktuális Netflix felhozatalból messze az egyik legérdekesebb darab a Sóvárgás. Magába szippant a hangulata, érdekes gondolatokat jár körül, Paul séf karakterének sorsa pedig tanulságos. Nem a legeredetibb darab valaha, bár szerintem ez nem róható fel neki, hiszen a mai filmek 80%-a folytatás, vagy újrafeldolgozás. Mindenképp érdemes megnézni!