Filmoholic

Jennifer Lopez odavág?

2023. május 23. 13:32 - Priscsepa András

The Mother kritika

boritov1.jpgVannak azok az akciófilmek, amelyekben a főhős a saját céljai érdekében egy egyszemélyes hadseregként nyomul előre, miközben emberek százait írtja ki, ő pedig szinte alig sérül, hiszen egy magasan képzett bérgyilkosról, vagy egy szuperkatonáról van szó. A 80-as és 90-es években Steven Seagal, Arnold Schwarzenegger, Sylvester Stallone és a hasonló színészek által hatalmas mennyiségben özönlőttek ezek a filmek a mozikba és a mai napig hatalmas kultusz övezi őket, noha ez véletlenül sem azért van, mert akkora mesterművekről lenne szó. Ha egy ilyen akciófilmben a főhős motivációja, jelleme és egy sorosai kellőképpen el vannak találva, az önmagában garantált a szórakozáshoz és ennél többet nem is kell elvárni. Nem kell a komolyság, a mélység és a mondanivaló, hiszen ez egyedül képes elvinni a hátán az egész filmet.

Stallone és társai ugyan már rég kiöregedtek, de szerencsére Hollywood nélkülük is tudott mit kezdeni a műfajjal, ez által kaphattunk olyan remekműveket, mint az Elrabolva, John Wick, Tyler Rake és a Senki, de még az Atomszőkét is meg lehetne említeni, ahol női főszereplőt kaptunk. Ezekben a filmekben ami egy elengedhetetlen tényező volt sikerhez a főszereplőn kívül, az a profin megkoreografált akció, amit minél kevesebb CGI-al, lehetőleg kaszkadőrök által valósítottak meg. A John Wicken például nagyon látszódik, mennyi energiát fektettek a verekedésekbe, mindezt úgy, hogy Keanu Reeves nem használt dublőrt.

jogn_wick.jpg

A Netflixen nem olyan régen megjelent The Mother című Jennifer Lopez film is egy hasonló filmet sejtetett, mint az elődei, nevezetesen van egy női szuperügynök, aki fel akar számolni egy fegyvercsempész hálózatot, eközben pedig a lányát is meg kell védenie, mindezt pedig rengeteg bunyó és lövöldözés által éri el. Nos a felszínen A Mother pontosan egy ilyen film is lett, van benne akció és egy karakteresnek szánt főszereplő, viszont sajnálatos módon az egész mégis egy félresikerült próbálkozás lett, amire pár hét múlva alig fogunk emlékezni, ennek pedig rengeteg oka van.

motor.jpgKezdjük azzal, hogy műfajilag ez inkább egy thriller, mintsem akciófilm, ugyanis a film nézése során érezhető, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek a sötét, borongós hangulatra. Sőt ebben a filmben nagy általánosságban alig van emlékezetes akció, kivételt képez az elején lévő motoros üldözés, ami valóban izgalmas és látványos lett, ez után viszont teljesen kifullad a Mother. A készítők egyértelműen nem tudták eldönteni, milyen filmet akarnak készíteni. Thrillernek nem elég komplex, drámának túl kidolgozatlan, akciófilmnek pedig túl unalmas, ami viszont a legnagyobb baj, hogy a főszereplőnek nincs semmilyen emlékezetes vonása. Egyértelműen egy anyatigris szerű karaktert akartak kihozni belőle, ahogy azt a cím is sejteti, majd a film második felében egy mélyebb kapcsolatot felépíteni közte és a lánya közt, de ez összességében ez nagyon felszínesre sikerült. Amikor a kettejük jeleneteit nézzük az sokszor kínos és időhúzásnak érződik. 

jennifer.jpgJennifer Lopez első hallásra egy érdekes választásnak tűnt, mint harcos amazon, hiszen 53 évesen is vitathatatlanul jó formában van, így simán összehozhattak volna pár ütős akció jelenetet vele, ez azonban nem történik meg. Túl sok a drámázás és a felesleges dialógusok, Lopez pedig a játékidő nagy részében révetegen néz maga elé. Nyilván az ő színészi teljesítményétől az ember nem is vár többet, de ha a már a karaktereken van a nagyobb hangsúly, nem ártott volna más valakit castingolni. 

gonosz.jpgAmi egy másik szörnyű pontja a filmnek, az a főgonosz. Már önmagában érdekes, hogy a film elején a tőle egy méterre lévő robbanást képes túlélni, majd ezt a lehető legminimálisabb égési sérülésekkel megúszni, de fogadjuk el. Láttunk már sokkal hihetetlenebb dolgokat hasonló filmekben, de olyan szinten rajzfilmes és mesterkélt a megjelenése, hogy az még egy gyengébb Marvel filmben is ciki lenne.

Nagyon nem is lehet több aspektusát elemezni a Mother-nek. A történet felszínes és tele van lyukakkal, a karakterek nem érdekesek, az anya és a lánya közti drámát képtelenség átérezni, összességében egy kapufa az egész film. Korántsem nézhetetlen, a hangulatból ugyanis érződik, hogy a készítők ezt igenis meg akarták, hogy jelenjen,  a minőségi akció-thrillereket viszont csak alulról kapargatja, ami nagy kár, hiszen simán ki lehetett volna hozni belőle egy Atomszőke színvonalú filmet is.

 

Értékelés: 40%

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmoholic.blog.hu/api/trackback/id/tr4218129204

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása