A Baljós Árnyak és a Klónok Támadása által George Lucas a sárga földig gyalulta a Star Wars filmek szellemiségét ezzel magára haragítva több millió rajongót. Az előzmény trilógia ezen két része a mai napig az egyik, ha nem legrosszabb darabjai a franchise-nak, hiszen a Star Wars mitológiáját szinte nyomokban sem tartalmazta, illetve a színvonalat tovább rontotta a gyerekes hangulat, a rosszul megírt karakterek, a borzasztó színészi játék és a minősíthetetlen romantikus jelenetek. Mindezek után, mielőtt 2005-ben megjelent volna a záróepizód, a Sithek Bosszúja, a rajongók valószínűleg egyszerre éreztek félelmet és reményt. Féltek, nehogy Lucas ezt is elrontsa, ugyanakkor reménykedtek, hogy Anakin Darth Vaderré válása lesz annyira drámai, hogy az elvigye a hátán a filmet.
A legnagyobb örömünkre a Sithek Bosszúja nem lett csalódás és a mai napig egy izgalmas és látványos science fiction, amelyet bármikor elő lehet venni, ha jól akarunk szórakozni. Az eredeti trilógiához abszolút méltó darab, amely természetesen nem mentes a hibáktól, de az ember messze nem akarja úgy kitépni tőle a haját, ahogy azt valószínűleg tette az előző két rész nézése közben.
Én személy szerint a rajongóknak azon táborát képviselem, akik szerint a Star Wars 6 darab filmből áll, se többől, se kevesebből és Anakin Skywalker felemelkedését és bukását követi nyomon. A Zsivány Egyes egy üdítő kivétel a modernkori Star Wars filmek között, de összességében az első hat film, ami szerintem az univerzumot képviseli a mai napig. A Sithek Bosszúja egy lezáró, ugyanakkor egy összekötő film is, hiszen itt tudjuk meg melyek azok az események, amelyekkel az Új Remény felveszi a fonalat. A film sokszor elképesztően epikus és izgalmas, kellően el tudja mélyíteni a karaktereit, de ami szerintem a legfigyelemreméltóbb erénye, hogy a látványvilág zseniálisan lett kidolgozva. A vizuális effektek, a maszkmunka és a design egy felejthetetlen egyveleget alkot, ami által a messzi-messzi galaxis még soha nem volt ilyen színpompás. Az Avatar is meg irigyelhetné azt a kreatív látványvilágot, amit a Sithek Bosszúja prezentál, ezzel karöltve pedig elképesztőnek hatnak az akció jelenetek. A film eleji csata Coruscant felett, a Kashyyyk-i ütközet, a végső párbaj a Mustafaron csak egy a sok közül, John Williams aláfestő zenéje pedig ismét hab a tortán.
Az előző két részhez képest számottevő a javulás. Jar Jar Binks már szinte teljesen ki lett írva a filmből, a dialógusok normálisan meg lettek írva, a dráma eléri a hatását, a néző pedig végre azt érezheti, hogy Star Wars filmet néz egy merchandise-ra épülő tucatfilm helyett, ennek ellenére sok aspektusában túl lett tolva a Sithek Bosszúja. Az egyik ilyen pont, amiről valamiért soha senki nem beszél, egy kifejezetten irritáló karaktere a filmnek, Darth Sidious. Nem a rétegeltségével van a baj, hanem Ian McDiarmid iszonyatos ripacskodásával. Szinte megállás nélkül erőltetetten röhög, grimaszol és túlságosan félelmetesnek próbál hatni, de az összkép inkább válik röhejessé, mint komolyan vehetővé. A Jedi Visszatérben is viszonylag harsány volt, de ott a misztikussága és a fenyegető hatása által elérte, hogy a valaha volt legjobb főgonoszként tartsuk számon.
Főgonoszok tekintetében Grievous tábornok se volt egy túl erős húzás a pózer, rajzfilmes megjelenései miatt, de összességében magának a karakternek sincs semmi létjogosultsága a sztori szempontjából. Érdemesebb lett volna Dooku gróf karakterét tovább vinni, hogy kapjunk egy jól megírt gonosz karaktert, mintsem legyen két félig meddig megírt gonoszunk.
Sajnos a hősök oldalán sem remekel mindenki, különösképpen Padmé, akinek az orra előtt zajlik le szerelme személyiség torzulása és bukása, mégsem tűnik fel neki semmi ez pedig azok után válik egy hatalmas problémává, hogy Anakin az előző részben vallotta be, hogy puszta dühből gyerekeket gyilkolt az anyja meggyilkolása miatt. Ezek után minimum kételkednie kellene a mentális egészsége miatt, nem pedig vakon követnie őt a sírig.
A film az eddig felsorolt negatívumok ellenére ugyanúgy képes ütni, mint a 2005-ös megjelenésekor és ez annak tükrében válik különösen igazzá, hogy a Disney mostanában mit művelt a Star Warssal. Az új trilógiának az a legnagyobb baja, hogy nincsen semmi mélysége, vagy drámája, a Sithek Bosszúja pedig hozzájuk képest egy Száll a Kakukk Fészkére. A 66-os parancs egy rendkívüli fordulat és egy nagyon megindító jelenet sor, Anakin bukása és Obi-Wan csalódása pedig egy zseniális drámai tetőpont. Hayden Christensen az előző részhez képest százszor jobban alakít és látszik, hogy egész tehetséges színész, ha hagyják kibontakozni, Ewan McGregor pedig maximálisan képes volt Alec Guinness-hez felnőni, mint Obi-Wan. Talán ő az egész előzmény trilógia legjobb karaktere és alakítása, ugyanis az ő kisugárzásból jön át leginkább a Jedi Lovagok azon bölcsessége és legendája, amelyet megismertünk az eredeti trilógiában.
Összekötő és önálló filmként is egy tisztességes alkotás a Sithek Bosszúja. George Lucas sokat fejlődött, elismerte, hogy a rajongók mire vágynak és aszerint is cselekedett. Lehet, hogy túlságosan is sokat dicsértem az előzmény trilógiát, lehet, hogy túlzás az univerzum részeként számontartani, hiszen a midikloriánokkal minimum meggyalázza az egész szellemiségét, de ha figyelembe vesszük a Disney későbbi munkásságát, talán mégsem túlzok annyira. A Baljós Árnyak például egy mestermű az Utolsó Jedikhez képest, de mondanivalóban is ég és föld az előzmény és a Disney féle trilógia. Előbbi legalább próbálta bővíteni a messzi messzi galaxist és a Star Wars szellemiségét, míg az utóbbi egy biztonsági játék keretein belül egy aktuálpolitikai görbetükröt állított fel rettentően gagyi poénokkal karöltve. Persze ezt lehetne feszegetni bővebben is, de ez a kritika inkább a Sithek Bosszúját volt hivatott dicsérni, amely a mai nap is egy ütős sci-fi.
Értékelés: 75%
