A Toxikoma legutóbbi elemzése során példaként említésre került a Felhő a Gangesz felett is, mint színvonalas magyar drog-film. Mivel a múltkor már belemerültünk a témába és nálunk ebben a műfajban elég ritkán jelennek meg filmek, úgy gondoltam, hogy elemezzük ki ezt az alkotást is.

A Felhő a Gangesz felett 2002-ben jelent meg Dettre Gábor rendezésében és Ternyák Zoltán főszereplésével. Egy azóta teljesen ismeretlen filmről van szó, díjakat nem nyert és külföldön sem lett bemutatva. Ez azért döbbenetes, mert színvonalban nem csak hogy kiváló, de szerintem a nemzetközi szinten is felér jó pár elismert drog-filmhez. A Rekviem egy Álomért, vagy a Trainspotting mellé például simán odatehető.

A történet középpontjában András és Juli áll, akik egyáltalán nem találják a helyüket a világban. Juli egy mérgező és üres házasságban él, amiből elhatározza, hogy kitör. Megszökik otthonról, majd egy véletlen folytán összefut Andrással, aki nagyon súlyos heroinista. A találkozás pillanatában rájönnek, hogy mindketten ugyanolyan mélyen vannak lelkileg, ezért Juli elhatározza, hogy átmenetileg Andráshoz költözik és megpróbálja leszedni őt a heroinról. A pár nap, amit együtt töltenek rengeteg nehézséggel jár, Andrást folyamatos rohamok és elvonási tünetek gyötörik, ami nem könnyíti meg a leszokást, a sok szenvedés ennek ellenére mégis közelebb kerülnek egymáshoz.

Ez a film amellett, hogy iszonyatos pszichológiai mélységekbe képes berántani a nézőt, egy felemelő szerelmi történetet is elmesél egyben. Eleinte kicsit furcsa azt látni, hogy Juli hajlandó odaköltözni pár napra egy heroinista sráchoz, aki az elvonási tünetektől sokszor agresszív még vele szemben is, de a történet végére kikristályosodik, hogy ennek mi is volt az indíttatása. Ha két szenvedő fél találkozik egymással, a hatalmas támaszai tudnak lenni a másiknak, és képesek a legmélyebb gödörből is visszarántani egymást. A történet során ez nem megy feltétlenül olajozottan, sokszor kerülnek konfliktusba, a film végére viszont lelkileg mégis többek lesznek.

A szerelmi mondanivaló nagyon átérezhető, ennek ellenére a történet végkifejlete mégis egy kicsit fura. Valamiért lezáratlannak érződik és olyan mintha az utolsó 10 percet kivágták volna a filmből. Nem derül az ki, hogy Andrásnak valóban sikerült-e lejönnie a heroinról, illetve, hogy Juli rendezte-e a dolgait a férjével. Összességében talán ezt az egy negatívumot lehet felhozni a történetben.

Csak a szerelmi szál alapján a Felhő a Gangesz felett nagyon meghittnek tűnik, nagyrészt viszont inkább nyomasztó és torokszorító. A két és fél órás játékidő alatt a film fokozatosan mutatja be, hogy a pár nap kihagyás után a heroin milyen elvonási tűneteket képes produkálni, az epilepszián át, a görcsölésen keresztül a dührohamokig. Ezeket látva egy nagyon mély nyomot képes hagyni a nézőben, nagyrészt nehéz is végig nézni, de ez adja a valódi erejét a filmnek, ehhez pedig nagyban hozzájárul Ternyák Zoltán zseniális alakítása. Az kifejezés, hogy „jól játszik” egy sértés lenne ahhoz képest, amit ebben a filmben előad. Minden egyes mozzanata elképesztően hiteles és átélhető.

Az alakításának az igazi erejét az adja, hogy ő akkoriban kőkeményen alkoholista volt. A 90-es években lehetetlen volt vele dolgozni, mert állandóan részeg volt, emiatt pedig ki is utálták a színésztársulatából. Ebből kifolyólag ő valójában saját magát játssza, hiszen tudta mi a valódi függőség, ami a filmet látva hátborzongatóan jön le. Ami még nyomasztóbbá teszi az egészet, hogy a film forgatása után Ternyák Zoltán kómába esett, majd néhány hónappal a film bemutatása után meghalt. Egy színész karrierjének ennél emlékezetesebb lezárása talán nem is lehetne, mint ez a film.

Ami a kábítószerfilmek nagy hiányossága szokott lenni az általában az, hogy sosem teszik fel a kérdést, hogy miért. Az összes főhőse ezeknek a filmeknek szenved a drogtól, de sokszor nem járják körül az eseményeket, dolgokat, ami miatt rászokott. Milyen trauma érte gyerekkorában a szülők, vagy a környezete által, vagy esetleg felnőtt korában vesztett-e el valakit/valamit, ami miatt függő lett. A Toxikoma egy jó példa erre, mert az nem ad ezekre a kérdésekre választ, a Felhő a Gangesz felett viszont egy üdítő kivétel, hiszen mind András és Juli múltja körbe van járva, ezek által pedig jobban átérezhető, hogy miért tartanak ott, ahol.

Ahhoz képest, hogy minőségben milyen magas színvonalon van ez a film és mennyire hatásos, messze nem kapott annyi figyelmet, mint amennyit megérdemelt volna. Pszichológialilag mély nyomot hagy az emberben, a megnézése után garantáltan mindenkinek elmegy a kedve bármilyen drogtól, a szerelmi vonulata pedig megható és átélhető.

Értékelés: 90%

Kiknek ajánlott:

• Drog filmek kedvelőinek.
• Drog függőknek, ez után a film után garantáltan le fognak szokni.

Kiknek nem:

• Gyenge idegzetűeknek.
• Akik a pergős, eseménydús filmekhez vannak hozzászokva.

Kábítószer tematikájú filmek terén a magyar filmipar eddig csupán nagyon elvétve termelt ki olyan darabokat, amelyek szereztek bármiféle ismertséget, vagy kult státuszt. Két filmet lehetne mondani, amelyek hatalmas dobások voltak akár nemzetközi szinten is, az egyik a Díler, a másik a Felhő a Gangesz felett. Ezeken kívül csak dokumentumfilmek jelentek meg ebben a tematikában, nagyjátékfilmet szinte alig lehetne mondani.

Ez egészen addig úgy is volt, ameddig 2019-ben be nem jelentették, hogy készül a Szabó Győző drogvallomásán alapuló életrajzi regény, a Toxikoma filmfeldolgozása, amelyet először 2020 szeptemberében terveztek bemutatni. Ugyan a Koronavírus második hulláma ezt ellehetetlenítette, idén szerencsére már be tudták küldeni a mozikba a filmet, amelyet már nagyon régóta várt mindenki.

Szabó Győző elég sokáig rejtegette a közönség elől a drogos múltját. Legelőször 2012-ben fedte fel, amikor kiadta a könyvet, a most megjelent film pedig egy újabb őszinte feltárása a színész élményeinek.

 A 90-es évek elejétől 2000-ig Győző súlyos heroinista volt, ugyan közszereplőként és színészként akkoriban már hatalmas sikereket ért el és a karrierje szárnyalóban volt, mindezt súlyosan veszélyeztette a függősége. A színpadi fellépései alatt sokszor annyira be volt drogozva, hogy néha elfelejtette melyik darabban játszik éppen, a tévében való szerepléseikor pedig messziről lehetett látni róla, hogy valami nincs rendben vele, mindezek mellett a családja is kezdett elzárkózni előle.

Ennek hatására a színész elhatározta, hogy nincs mese, le kell jönnie a cuccról hiszen, ha ez így megy tovább nem csak a családját és a munkáját veszíti el, hanem a saját életét is. Segítségért, Csernus Imre pszichiáterhez fordult, aki akkoriban a legsikeresebb kábítószerfüggőkre szakosodott orvos volt, a módszerei azonban messze nem voltak olyan szokványosak, mint ahogy azt az ember először elvárná. Rendszerint meglehetősen provokatív eszközöket használt a betegeinek a gyógyításához, amelyek ugyan kiváló eredményeket produkáltak, emberileg azonban nem vetettek túl jó fényt az orvosra.

Győző sem éppen a visszafogottságáról volt híres, sőt egy meglehetősen narcisztikus, ki, ha én nem típus volt, aki miután bekerült a kezelésre, hamar elkezdett Imrével rivalizálni és fellázadni a módszerei ellen.

A Toxikoma cselekménye során a drogok természete hatása mellett két ego összecsapása is hatalmas fókuszt kap. A kezelés alatt Imre szinte minden betegnél azt a módszert alkalmazza gyógyítás címszó alatt, hogy megpiszkálja az önérzetét és személyes múltját, annak érdekében, hogy egyfajta uralmat tudjon gyakorolni felette. Ennek hatására a beteg jobban megalázkodik és magába fordul, ezek után nagyobb eséllyel tud változtatni a saját életén és könnyebben le tud jönni a szerről. Győző lázadása abból fakad, hogy be akarja bizonyítani, Csernus módszerei nélkül is le tudna szokni, hiszen azok nem érnek semmit és csak azért alkalmazza, hogy uralkodhasson mindenki felett. Csernus ennek hatására egyre keményebb eszközökkel kezeli Győzőt, ezt viszont azonban nem azért teszi, hogy leszoktassa, hanem hogy valahol legbelül megtörje és teljesen eltapossa.

A két főszereplő karaktere nagyon érdekesen van felépítve. Eleinte mindkét félnek megkapjuk a pozitív emberi tulajdonságait, amikor átlagos jóindulatú emberként vannak ábrázolva és mindenki más elismeri és szereti őket, viszont a film túlnyomó részében nagyon megvetendően viselkednek. Csernus egy ellenszenves szemétláda, aki a saját büszkesége érdekében minden hozzá közel álló embert képes elüldözni maga körül. Győző pedig egy másokat teljesen leszaró, önimádó drogos, akit a romlott élete miatt másoknak is keresztbe tesz, nem csak saját magának, ez pedig el sem jut a tudatáig. Mind a ketten nagyon szélsőségesen nyilvánulnak meg ez pedig egy háborús övezetté változtatja a korházat amikor egymásnak feszülnek.

A Toxikomát leginkább a főszereplők összjátéka viszi el a hátán. Annak ellenére, hogy eleinte mennyire gyűlölik egymást, a történet végére barátság alakul ki kettejük között. Ez többé kevésbé szépen van lekerekítve, összességében viszont valamiért mégis kicsit hiányérzete támadhat az embernek annak kapcsán, hogyan is jutottunk el addig a pontig, hogy Győzőt már nem zavarják Imre módszerei és hajlandó megalázkodni. Ez nem válik a film kárára, csupán nem annyira hatásos, mint amennyire lehetne.

Nagyjából hasonlóan lehet hozzá állni, a drogos vonulatához a történetnek. Alapvetően azt látványilag jól sikerül érzékeltetni, hogy a heroinnak milyen hatásai vannak. Például amikor Győző trippen van, vagy elvonása van, ott vizuálisan nagyon kreatív és hangulatos a film, viszont mind drog-karrier történet kissé sablonos. Már a film elején ki lehet számítani, hogy a főszereplő a cselekmény során több-kevesebb sikerrel, de le fog jönni a szerről és ez nem annak tudatában sejthető, hogy Szabó Győző ma is életben van, hanem azért, mert sokszor látott panelekből építkezik a történet.

A sablonos megoldások ellenére azt lehet mondani, hogy a Toxikoma mégis egy kiemelkedő film lett. A magyar kábítószer témájú filmek között egy hatalmas gyöngyszem, főleg a főszereplők jelleme és konfliktusa miatt. Rengeteg pluszt hozzátesz, hogy Molnár Áron és Bányai Kelemen Barna kiválóan hozzák őket, Herendi Gábornak pedig hatalmas piros pont, hogy ezt mennyire nyomasztó és átélhető hangulatban volt képes tálalni mindezt. A Valami Amerika 3 és a Kincsem után ez legalábbis nagyon meglepő volt.

Értékelés: 80%

Kiknek ajánlott:

• Akik még nem hallottak erről az esetről és érdekli őket
• Akiket vonzanak a kendőzetlen, őszinte drámák
• Akik valami újdonságra vágynak a magyar filmpalettán

Kiknek nem:

• Gyenge gyomrúaknak
• Akik nem szeretik Szabó Győzőt vagy Csernus Imrét
• Akik Herendi Gábortól egy Valami Amerika jellegű filmre számítanak